Felhivás a Kossuth-téri Tüntetökhöz a Los Angelesi Magyar Körtöl
(2006. szeptember 18.)
Támogatunk és lélekben együtt vagyunk Veletek a Kossuth téren, a Sándor palotánál és az ország sok nagy városában, akik hangot adtok a nemzet elégedetlenségének és tüntettek a kormány és miniszterelnöke csalárd, önzö és országromboló politikája ellen. A világ szinte minden államában és itt Amerikában ennél sokkal kevesebbért már menesztették volna a kormányt. A becsületét régen elvesztett miniszterelnököt sem türné egyetlen demokratikus állam népe sem a helyén.
Ezért kérjük mi is, mint magyar állampolgárok Veletek együtt dr. Sólyom László köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul vonja felelösségre az általa kinevezett és méltatlanná vált Gyurcsány Ferencet, oszlassa fel a Parlamentet és írjon ki új választásokat. Az ország érdeke ezt követeli.
Fontosnak tartjuk, hogy az országot romboló politikusok ne hagyhassák el az országot, hogy tetteikért felelösségre legyenek vonhatók. A vagyon, a milliárdok sok kaput megnyitnak, de a tömegen nem tudnak rést nyitni. Ezért kérünk Benneteket, otthon tüntetö és tiltakozó honfitársaink, hogy a bünösöket ne hagyjátok elfutni.
Szervezetünk magyarországi tagjai közöttetek vannak és közülünk is érkeznek napokon belül haza támogatók.
Megjelent: a Nemzeti Hírhálón, elhangzott a Kossuth téren (szeptember 27-én) a kaliforniai magyarok üzeneteként.
|