
|
FELHÍVÁS A NEMZETHEZ, AZ ORSZÁG ÉS A POLITIKAI PÁRTOK VEZETŐIHEZ Elég volt a privatizációból! Országunk megmaradt értékei fölött kizárólag a nemzet gyakoroljon jogokat, szűnjön meg valamennyiünk közös tulajdonának elherdálása! A nemzet vagyona felett ne rendelkezhessen önállóan se a Kormány, se pártok, se szervezetek. Sokminden elveszett már, de a még megmaradt kincseinket féltve őrizzük meg utódainknak! Az államosítást 1945 után a nép véleménye és akarata ellenére hajtotta végre a kommunista rendszer. Most is az ország népének megkérdezése nélkül, sokaknak, valószínűleg a lakosság döntő többségének véleményével ellentétesen hajtja végre a Medgyessy-kormány és hajtotta végre a Horn-kormány a privatizációt, azaz az ország termelőerőinek, értékeinek, egészségügyi intézményeinek, energiaiparának, infrastruktúrájának a kiárusítását. A nyugati tőkésnek érdeke megvásárolni a magyar bankokat, gyárakat, kórházakat, szállodákat stb. és profitot csinálni, akkor miért éri meg nekünk eladni? A magyar Kormány eladja az ország értékeit, a magyar tőkés körök pedig ezzel ellentétesen megvásárolják a szomszédos országok értékes üdülőit, szállodáit, bankjait. Ez utóbbiban a kormányunk egyes tagjai, ha közvetve is, de érdekeltek. Országunkat a fináncoligarchia pártja vezeti - nyilatkozta dr. Szűrös Mátyás, aki privatizációs kérdésünkre az mno.hu fórumában ma így fogalmazott: "Egyetértek önökkel, ideje lenne megkérdezni a magyar népet egy népszavazás keretében, hogyan vélekedik erről". Javasoljuk és követeljük, hogy privatizációt csak a nemzet kontrolljával lehessen végrehajtani, azaz kétharmados parlamenti többségi szavazással. Ehhez pedig meg kell kérdezni a NÉPET: azonnali népszavazást javaslunk, hogy törvénybe iktatható legyen a kétharmados parlamenti többségű kontroll az ország vagyona felett. Kérjük, hogy a népünk jövőjéért felelősen gondolkozó vezetőink, pártjaink, magánszervezeteink, közéleti személyiségeink csatlakozzanak felhívásunkhoz és kezdeményezzék egy népszavazás mielőbbi elindítását, hogy a privatizáció jelenlegi gyakorlata ne folytatódhasson. Los Angeles-i Magyar Kör tagjai A Felhívást 2003. május 30-án juttattuk el a Magyar Nemzethez, a HírTV-hez, a Demokráciaközponthoz és az Internet Polgári Körhöz. A Polgári Körök Hírlevele 2003. június 16-án közölte nyilatkozatunkat. |